Szerző: szerkeszto

Hallottál már róla?

Az emberek többsége egyre több időt és energiát szán arra, hogy az egészséges étkezést valahogyan meg tudja oldani az otthonában és a családja körében. Persze nem könnyű ez a feladat, hiszen ma már nem elegendő arra figyelni, hogy megfelelő mennyiségű fehérje és szénhidrát kerüljön az asztalra, persze nem beszélve a zöldség és gyümölcs mennyiségéről, hanem bizony arra is iszonyatosan oda kell figyelni, hogy az ember megfelelő minőségű alapanyagokat szerezzen be, ehhez pedig iszonyatosan megbízható és jó beszállító partnerek kellenek. Én már így hívom az árusokat, hiszen nekem legalább annyi figyelmet és energiát kell szentelnem a beszerzés kiválasztására, mint bármelyik minőségi étteremnek, hiszen a családomról van szó.

Én például már arra is iszonyatosan odafigyelek, hogy olyan helyről szerezzem be a hús alapanyagokat, legyen szó sertés, csirke vagy hal fajtáról, ahol biztosan nem használnak semmilyen növekedési hormont vagy antibiotikumot, mert tudom jól, hogy az ilyen alapanyagok iszonyatosan károsak az ember egészségére. Persze csirkét és sertést még könnyebben szerez az ember, a hallal egy kicsit nekem is meggyűlt a bajom, de aztán az egyik barátnőm ajánlotta a bio lazac beszerzéséhez használt szállító partnerét, az oceanfood.hu csapatát, akikben én sem csalódtam. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy próbálja ki a termékeiket, már csak azért is, mert rendeléssel lehet náluk beszerezni mindent, vagyis ki sem kell lépni otthonról ahhoz, hogy az ember megkapja a megrendelt termékeit. Biztos vagyok benne, hogy aki kipróbálja a termékeiket csak és kizárólag elégedett lesz. Én a jövőben is biztosan csak tőlük fogok rendelni a család számára. A következő hétévégén például a királyrák alapanyagából fogok valami egészen elképesztően finomat és egyben egészségeset készíteni. Legalábbis remélem hogy jól fog sikerülni.

Próbáld ki Te is!

Én nem igazán vagyok odáig az arckrémek és úgy egyáltalán a krémek világáért, mert nem szeretem használni ezeket a termékeket. Sosem szerettem. Azt gondolom, hogy ez valamiféle családi vonás lehet, mert az édesanyám is irtózott ezektől a termékektől, és persze kamasz koromban ezt még egyáltalán nem értettem meg, azonban gyorsan rájöttem, hogy én sem szívesen használok ilyen termékeket. Egészen egyszerűen megoldottam ezt a kérdéskört, hiszen nem használtam semmilyen arckrémet vagy arcápoló terméket. Hála a jó égnek iszonyatosan nagy szerencsém volt, hiszen egyáltalán nem volt gond a bőrömmel még kamasz koromban sem, így bőven megtehettem, hogy ignoráltam ezeket a termékeket.

Manapság azonban már jóval harminc felett az ember ezt nehezebben teszi meg. A ráncok elleni küzdelem és persze a hidratáltság biztosítása, és az arcom védelme fontos lett, így pedig krémek után kezdtem nézelődni. Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, de az volt a célom, hogy olyan terméket vagy termékcsaládot találjak, ami használata kényelmes és jó érzést biztosít, nem hagy kellemetlen nyomot az arcon sem.

Hála a jó égnek az egyik nagyon jó barátnőm javaslatára felnéztem a szivarvanynaturvilag.hu oldalra, ahol rátaláltam a pom pom termékekre, és rendeltem is gyorsan egyet. Azonnal a kedvencem lett. Ilyen szinten nagyon nagy szerencsém van, mert az első választásra megtaláltam azt a terméket és termék márkát, ami nem csak kényelmes használatot, hanem egyben tökéletes eredményeket is biztosít számomra. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki ezeket a termékeket, mert biztos vagyok benne, hogy azonnal bele fog szeretni a megrendelt krémbe. Én már semmi pénzért sem váltanék vagy próbálnék ki mást, az biztos, hiszen tökéletesen elégedett vagyok az oldallal és a termékekkel egyaránt.

A barátnőm ajánlása

Nem is olyan régen előfordult velünk is a férjemmel az, ami mindig is az egyik legnagyobb rémálmom volt, a gázrendszer meghibásodás ugyanis minket sem került el. Én iszonyatosan fázós vagyok sajnos, és a melegvíz hiánya is leküzdhetetlen lett számunkra, így aztán át kellett sajnos költöznünk a szülőkhöz egy időre, azonban ez szinte senkinek sem volt jó, inkább azt tudnám mondani, hogy iszonyat megterhelő volt mindenki számára. Voltak apróbb súrlódások is persze, hiszen ha hat felnőtt ember él együtt, akár kis időre is, az szinte mindig problémákat hoz, éppen ezért igyekeztünk iszonyatosan gyorsan megoldani a gázszerelés feladatait. Persze nem volt könnyű megbízható gázszerelő csapat elérhetőségét megtalálni, de hála a jó égnek most is működött az, ami szinte mindig működött számomra eddig ilyen helyzetekben, ajánlásokat kezdtem el kérni, és viszonylag gyorsan rá is akadtam az egyik barátnőm segítségével egy tökéletes gázszerelő csapat budapest területén való alkalmazására.

A djgepeszet ugyanis viszonylag kevés vállalási idővel, gyors munkát ígérve kezdte meg velünk a tárgyalásokat, aminek hatására őket is választottuk, és azt kell mondjam, hogy nem csalódtunk bennük. Gyorsan, profi munkával javították ki a gázrendszer problémáit, és pár nap múlva már költözhettünk is vissza a kis megszokott családi házunkba, ami több szempontból is elüdülés volt számunkra. A szüleim persze elmondták, hogy mennyire örültek hogy náluk töltöttünk néhány napot, de azért láttam rajtuk, hogy bizony sokkal jobb ha látogatóba megyünk vagy épp ők látogatnak meg bennünket, mint hogy ha ott lakunk és zavarjuk egymás életterét, így kicsit fellélegeztek amikor haza költözünk. Ez pedig egyszerre volt megnyugtató és kicsit vicces is. Mindenesetre nagyon sokat köszönhetünk a djgepeszet csapatának és mindenkinek csak ajánlani tudjuk a munkájukat mi is.

Kétségbeesett keresgélés, tökéletes eredménnyel

Amikor az ember új életet próbál kezdeni igazság szerint minden nehézségre fel van készülve, mint ahogyan én is fel voltam. Úgy döntöttem, hogy a fővárosban próbálok szerencsét, keresek munkát és a lakhatást albérlet segítségével fogom megoldani, hiszen saját lakás vásárlására jelenleg nincs lehetőségem. Persze nem igazán ismerem budapest kerületeit, ezért már az első pár perc után úgy éreztem, hogy fogalmam sincs hol lenne a számomra tökéletes albérlet budapest területén, és szinte kártyavárként dőlt rám a keresési lista, ami szörnyűbbnél szörnyűbb lehetőségeket tárt elém.

Teljesen kétségbe estem, hiszen munkám már volt, nagyon könnyen találtam lehetőséget a munkapiacon, viszont egyáltalán nem volt még csak fogalmam sem, hogy honnan fogok egy megbízható, tervezhető lakásra szert tenni az albérletek között. Ekkor találtam rá az alberletbudapest.hu oldalra, ahol iszonyatosan széleskörű kínálatot találtam kiadó lakások tekintetében, és szinte azonnal fel is vettem ezzel a kis csapattal a kapcsolatot, ami életem egyik legjobb döntése volt amellett, hogy budapestre költöztem. Iszonyatosan gyorsan találtunk megfelelő lakást számomra, ráadásul nem messze van a munkahelyemtől, a közelben pedig van egy gyönyörű park, ami nekem nagyon fontos volt, tekintve hogy vidékről kerültem fel, és azért szükségem van a zöld területre.

Igazság szerint azt is mondhatom, hogy a Professional Premium Property Zrt. csapata megmentett a lehetőségtől való eleséstől, hiszen ha záros határidőn belül nem találtam volna egy megfelelőt az albérletek között, biztosan elvesztettem volna az álláslehetőséget is. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kis csapatot, mert biztos vagyok benne, hogy legalább annyira elégedettek lesznek a közös munka eredményével mint én vagyok azóta is.

Életem legnehezebb napja

Bizonyára nagyon sok emberrel fordult már elő az, hogy annyira balszerencsés volt egy napja, hogy úgy érezte, már nem lehet rosszabb, és hogy élete legrosszabb napját éli át. Ilyenkor olyan, mint hogy ha csak egy rossz álomban lenne az ember, és felsorolni is nehéz, hogy mennyi nem várt esemény, baleset, családi tragédia és egyebek történtek azon a napon. Nekem nemrégiben volt egy ilyen, és ráadásul még a telefonom is összetört, és fogalmam sem volt, hogy hova vagy melyik csapathoz fordulhatnék úgy segítségért, hogy gyorsan és profi eredménnyel tökéletes telefont szolgáltassanak vissza részemre. Tudtam, hogy biztosan van tökéletes iphone szerviz budapest területén, de fogalmam nem volt hogy merre induljak.

Az egyik nagyon jó barátom pedig már nagyon régen Budapest utcáin dolgozik, és biztos voltam benne, hogy ha valaki, akkor ő profi segítséget tud nyújtani nekem abban, hogy hova forduljak segítségért, ezért felvettem vele a kapcsolatot, és bizony nem kellett csalódnom. Azt javasolta, hogy keressem fel a legjobbakat, az expertmobil csapatát, akik nem csak hogy tökéletes szolgáltatást nyújtanak iphone szerviz tekintetében, hanem bizony a legjobbak, és a leggyorsabbak. Hihetetlen eredményekkel még a legjobban összetört telefonokat is meg tudják javítani, gyorsan és nagyon jó áron. Nekem pedig sajnos most minden forint számít, vagyis a telefon szervíz árak tekintetében is nagyon fontos volt hogy ez a csapat ár-érték arányban a legjobb.

Fel is vettem velük a kapcsolatot, és azt kell mondjam, tényleg ők a legjobb iphone szervíz Budapest környékén. Kedvesek voltak, segítőkészek és ami számomra még fontosabb, hogy lelkiismeretes és gyors munkát végeztek, valóban nagyon kedvező áron. El sem tudom mondani hogy mekkora segítséget nyújtott nekem ez a kis csapat. Nélkülük nem tudtam volna megoldani annak a hétnek a feladatait, hiszen mindenképpen szükségem volt a telefonomra, az azon tárolt adatokkal együtt. Mindenkinek csak javasolni tudom hogy ha telefon szevíz csapat segítségére lenne szüksége mindenképpen őket keresse fel, mert biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz a szolgáltatásukkal.

A legjobbak akit csak találsz

Amikor az ember úgy dönt, hogy bár nincs igazán nagy kerete, és sok szakembert sem tud fogadni, de belevág egy lakásfelújításba, legyen az nagyobb feladatok sora, vagy akár csak egy egyszerű festés vagy tisztasági festés, biztos vagyok benne, hogy még fogalma sincs, hogy pontosan mibe vágja a fejszéjét, mert különben sosem kezdene bele manapság ilyenekbe. Persze nem azért, mert lehetetlen a dolog, hiszen rengeteg speciális szerszám van már a piacon, amik az átlag ember számára is jó minőségben és jó áron elérhetők, de bizony kevés olyan beszerzési forrás van, aki pontosan tud segítséget adni abban, hogy mire van szüksége az embernek, hogy melyik márkát és típust ajánlják neki, ezeket megkeresni pedig rengeteg idő és energia.

Persze én azt gondolom, hogy mi a férjemmel iszonyat szerencsések vagyunk, hogy rátaláltunk a fabrik barkács bolt csapatára, mert ők mindig mindenben maximálisan a segítségünkre voltak, nem csak a beszerzésben, de már a kiválasztásban is, és rengeteg jó tanácsot és ötletet kaptunk tőlük, amikkel egyrészt elejét vettük a nagyobb hibáknak, másrészt pedig sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudtunk haladni a munkálatokkal.

Mi a segítségükkel és egy falcsiszoló zsiráf segítségével például napok alatt kijavítottuk a falat és újrafestettük a házat. Nem kellett szakember segítségét kérnünk, és azt is elmondhatom, hogy a minőség és a végeredmény tekintetében viszont senki meg nem mondaná, hogy nem egy profi festette ki a házat. Nekünk az is nagyon nagy élmény volt, hogy közösen vágtunk ebbe bele és közösen csináltuk végig, hiszen így egy közös eredmény lett a szép és új, tiszta otthonunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vágjon bele bátran ezekbe a munkákba, mert már rengeteg jó segédeszközt lehet hozzá kapni, és a fabrikshop.hu oldalon akár gyorsan és egyszerűen meg is tudják ezeket rendelni.

Otthoni irodám segítőtársa

Ez a vírus időszak azt gondolom, hogy nem csak nekem, hanem szinte mindenkinek felborította az életét. Nem gondolom, hogy más embert könnyebben érintett volna mint az én családomat vagy barátaimat, vagy éppen engem, leginkább csak maximum máshogyan. Senkinek sem volt ez az elmúlt másfél év könnyebb, csak máshogyan volt nehéz, és azt gondolom, hogy ezt mindenki érti és érzi is. Nekem például a lakásom lett tulajdonképp a börtönöm, hiszen otthonról dolgoztam és nem igazán tudtam menni sehova, hiszen nap közben a gépnél kellett lennem, és a kijárási korlátozás miatt még a vásárlást is nagyon be kellett osztanom, hogy ne legyen belőle problémám. Egyszóval a mindennapi szórakozás elég szűkre sikeredett, leginkább a jó filmekre korlátozódott sajnos.

Az, hogy otthonról kellett dolgoznom persze egyrészt kellemetlen volt, másrészt pedig kellemes, hiszen nem kellett kimozdulnom, később kelhettem, többet tudtam pihenni és nem is kellett magam annyira kicsípni mint átlagosan azelőtt. A hátránya persze egy idő után már nagyon éreztette a hatását, hiszen hiányzott az emberekkel való kontakt, a beszélgetések, a kávézások. És hát persze otthon ki kellett alakítanom magamnak egy kis irodát, ahova irodaszerek is kellettek, és mivel a mindennapi bevásárlás is nagyon nehezen volt megoldható, ezért internetről rendeltem. Hála a jó égnek az egyik kollégám ajánlotta az extrembazar.hu oldalt, ahonnan mindent meg tudtam rendeli gyorsan, egyszerűen és hihetetlen jó áron. Házhoz is szállították, így aztán egy tapodtat sem kellett mennem ahhoz, hogy mindent be tudjak szerezni amire csak szükség lehet. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az oldalt akinek otthonról kell dolgoznia és akinek irodaszerek szükségeltetnek mert biztos vagyok benne hogy maradéktalan elégedett lesz a termékkel és a rendeléssel egyaránt.

Az édesapám legújabb időtöltése

Mindannyian tudjuk, hogy még számunkra is nagyon megterhelő az, hogy korlátok között, óvintézkedések sokaságával tudunk csak kimozdulni otthonról, elmenni egy-egy üzletbe vagy megoldani olyan dolgokat, amiket annak idején, a vírus időszak előtt játszi könnyedséggel tudtunk megcsinálni, nem még az idősek számára, akik bizony a négy fal között rekedtek, és bár az én édesapám is rengeteg mindent meg tudna otthon csinálni, a négy fal között, nehezen megy neki, mert nem tud vásárolni menni, mindent mi szerzünk be neki, de így ugye mindig lemarad valami, és válogatni, választani is sokkal nehezebb. Éppen ezért valami olyan megoldást próbáltunk kitalálni, ami számára is jó, és nem is kell veszélyt vállalnia azzal, hogy be kell mennie bármilyen üzletbe, tehát mindenképpen olyan helyet kerestünk, ahonnan rendelni tud magának minden olyat, ami a ház körüli munkákhoz, a kert rendben tartásához, a termeléshez szükséges.

Rá is találtunk a leakcioztuk oldalára, ahol rengeteg olyan dolog elérhető, amire neki nagy szüksége van, ráadásul már olyan szépen és jól használja a gépet, hogy szinte segítség nélkül is meg tudja nézni és ma már meg is tudja rendelni ezeket a termékeket. Azt látom rajta, hogy iszonyatosan szeret itt ezen az oldalon barangolni, és hihetetlen szabadságot ad neki, hogy még csak azon sem kell gondolkodnia, hogy hogyan jut el a bolthoz, mert nagyon gyorsan házhoz hoznak neki mindent. Úgy érzem, hogy előnyt kovácsoltunk számára a hátrányból, mert nagyon jól eltölti azóta otthon az idejét, és nem gondolkodik azon, hogy mennyi mindentől esik el, nem szomorú, hanem tényleg élvezi a kertet és a folyamatos munkájának a gyümölcsét. Hálás vagyok ennek az oldalnak, mert így legalább felőle nyugodt lehetek és nem kell aggódnom, hogy a lelki állapota romlik vagy hogy nem érzi otthon jól magát és folyamatosan emészti a helyzet.

Hatalmas segítség az új webshopomhoz

Közel három éve egy barátnőmmel arra az elhatározásra jutottunk, hogy elmegyünk egy ásvány ékszer készítő tanfolyamra. Mindketten nagyon szeretjük ugyanis az ásványokat és nagyon szerettünk volna egy-két dolgot magunknak készíteni ezekből a nem csak szép, hanem igen jótékony hatással bíró ásvány csodákból. El is mentünk egy ilyen helyre, és rá kellett jönnöm, hogy én nem csak nagyon élvezem ezt, hanem kifejezetten jó érzékem is van hozzá. Gyönyörű karkötőt készítettem magamnak, majd egy medál is készült és arra az elhatározásra jutottam, hogy én ezt otthon fogom csinálni tovább. Fejlődni szeretnék, és bár eleinte még csak magamnak szerettem volna ékszereket készíteni nyilván aztán megkértek a családtagjaim, aztán a barátaim, aztán a barátaim barátai, és így egyre több embernek készítettem már egyedi drót ékszereket ásványokkal.

Persze hamar eljött az a pillanat, amikor árat kellett adnom ezekre a termékekre, és aztán később már egyre többen kerestek meg a kéréseikkel. Így kialakult, hogy ott hagytam már az akkori munkahelyemet és csak ékszereket készítettem, azzal tartottam el magam. Persze később rengeteg eseményre és rendezvényre jártam, ahol árultam ezeket a csodákat, és hihetetlen módon élveztem is mindegyiket. Imádom az embereket ezeken az eseményeken, mert a hangulat hihetetlen jó, az emberek nyugodtak, szépen és tisztelettel bánnak egymással, szóval olyan, mintha egy külön bolygón járna az ember.

Sajnos most nem lehet rendezvényeket tartani, így ez teljesen eltűnt az életből, ennek hatására én is nekiálltam és csináltattam egy nagyon profi webshopot, ami tényleg nagyon jól néz ki, elkészült, már csak termékeket kell feltölteni rá. Igen ám, de ehhez szükségem volt egy profi ékszerfotózás lebonyolítására, ahol szép termékfotókat készítenek nekem ezekről az ékszerekről. Nem is kellett sokáig várnom, hiszen a https://szikyfoto.hu/ csapatot leszerződtetve életem legjobb döntését hoztam meg, hiszen nem csak szép, de tökéletes képeket készítettek nekem és így már megvan az új webshopom hiányzó láncszeme is.

Édesapám segítségére

A szüleim mindig nagyon szerettek minket. Persze ezzel azt gondolom, hogy más sincs így, tehát inkább máshogy fogalmazok, mindig is nagyon különleges, nagyon szoros kapcsolat volt a szüleink és köztünk. Rengeteget beszélgettünk, tudtunk minden vágyukról, tervükről, és ezzel ők sem voltak másképp a mi oldalunkat tekintve. Tulajdonképp a legjobb barátok voltunk így öten mindannyian a két testvéremmel. Persze mi felnőttünk, és azért a kapcsolat is lazább lett, de egy nem változott, a barátság mindig ugyanolyan köztünk. Kifejezetten szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen családban, ilyen szülőkkel és testvérekkel nőhettem fel.

A szüleimnek mindig is nagy vágya volt, hogy egy kis házat vegyenek vidéken és ott egy kertet tudjanak gondozni, művelni. Mindig is kivágytak az emeletes ház ötödik emeletéről egy kertes ház dolgos, de természetközeli közegébe. Egészen idáig azonban nem igazán nyílt erre lehetőségük. Most azonban mindez valósággá vált. Vettek egy kis házat, és leköltöztek vidékre egy kis dombos falucskába, ahol bizony nem is olyan kicsi a kert. Ez egyrészt persze örömhír, másrészt azonban azt kell, hogy mondjam, hogy nagy feladat is, mert azért erő és idő kell a műveléséhez. El is kezdtünk gondolkodni, hogy hogyan tudnánk nekik segíteni ebben, és úgy döntöttünk, hogy a lakás eladása után maradt pénz ránk eső részből összedobunk egy összeget és elkezdtünk a traktor eladó címszóra keresgélni a neten. Persze mi elveszettek voltunk ebben a témában, de az egyik nagyon jó barátom az Odisys csapatát ajánlotta, nem csak a minőségi gépek, de a szakértelem és a hihetetlen segítőkészség miatt is. És már meg is találtuk a megfelelő gépet számukra, amit meg is rendeltünk, hamarosan megérkezik és már használhatják is a szüleim a tavaszi munkálatokhoz a kis vidéki házuk hatalmas kertjében. Azt gondolom nagyon meg fognak lepődni, de egyben hihetetlen módon fognak örülni is, és nekünk ez mindennél többet ér.